Robert Fico kormányfő hétfőn közölte, hogy országa sem katonailag, sem pénzügyileg nem fogja segíteni Ukrajna ügyét.
Sérült gyerekek, fiatal felnőttek számára indít rendszeres programokat szakemberek közreműködésével a makói Angyalsóhaj ...
A szegedi röplabdázók az Extraliga alapszakaszában a 11. helyen zártak, de a rájátszásban új eséllyel indulnak. Céljuk a 9.
A képviselőnek Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára válaszolt: az utóbbi évek ...
Megszerezte szezonbeli első győzelmét hazai környezetben az ATSK Szeged a női asztalitenisz Extraligában, a férfiaknál ...
Februárban is több földrengést észleltek hazánkban. A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium számos földmozgást és ...
Az Alföldi ASzC Bedő Albert Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 9/a osztályos tanulói ismét bizonyították ...
Több mint másfél év után ismét hazai közönség előtt látható a szentesi Koszta József Múzeum egyik legféltettebb kincse, a ...
A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint megállapítható, hogy február 17 és 23.
Az utóbbi időben kevesebb lehetőséget kap ciprusi klubjában, és menedzsert is váltott Kecskés Ákos. A vásárhelyi védő nem ...
A mannheimi belvárosban egy autó hajtott a tömegbe – írja a Mandiner a Focus.de alapján. Több sérült van, a Mannheimer Morgen ...
Az Alföldi ASzC Bedő Albert Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákjai ismét bebizonyították ...
Results that may be inaccessible to you are currently showing.
Hide inaccessible results